Pár évvel ezelőtt írtam a Föld napjára. Végig olvasva új értelmet nyer az írás. Most már tudjuk, hogy milyen nagy adomány kint lenni a szabadba, élvezni a napsütést, a szabadságot. Elkezdtük értékelni a természetet.
"A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön"
Csodálatos bolygón élünk, mely otthont ad nekünk. Mi pedig természetesnek vesszük, hogy minden a miénk, amit ad számunkra. Folyamatosan elveszünk, de mi mit adunk Földanyának? Semmit.
Pusztítjuk, amit sokszor észre sem veszünk, és a következményekre sem gondolunk. Vajon hogy jutottunk idáig? Miért nem ébredünk fel, és teszünk végre valamit?
Az emberi társadalom a történelem folyamán, ugrásszerű változásokon ment keresztül, erre jó példa az ipari forradalom időszaka. A gőzmozdony, a gőzhajó, a telefon feltalálása, a gépesítés, a hadiipar jelentős "vívmányokkal" büszkélkedhet. Csak egyet felejtettünk el: a haladással a környezetre nem gondoltunk. Folyamatosan szennyezzük a levegőt, kivágjuk a fákat, mindent az ember igényeinek kiszolgálására tettünk fel...
Miért történt ez? Talán mert elveszítettük az egyik legerősebb kapcsolódásunkat, mert nem vagyunk tudatában, hogy egyek vagyunk a természettel. A természeti népek, például az indiánok tudták ezt, figyeltek arra, hogy az egyensúly ne boruljon fel. Együtt éltek a természettel, mindig csak annyit vettek el, amire feltétlenül szükségük volt, és vissza is adtak Természet Anyának.
Hol vannak ezek az indiánok? No igen, őket is sikerült majdnem kiirtani.
Tényleg csak ezt tudjuk? Hiszem, hogy nem. Vissza kell térnünk a gyökereinkhez, emlékeznünk kell, milyen az ember és Földanya igazi kapcsolata. Szimbiózisban kéne élnünk vele, mint anya gyermekével.
Döbbenetesen sok ősi technika, tudás van a szemünk előtt, melyeket nem ismerünk.
Nekünk magyaroknak itt van a sámándob. Révülhetsz vele, a hangja nyitja a szívedet, utazhatsz vele alsó és felső világba. Megmutatja az igazi kapcsolódást ember és dob között. Izzasztókunyhó, tűzön járás. Még mindig jó pár szkeptikus van, aki azt mondja ezek hülyeségek. A parázson nem lehet átmenni, ez átverés. Pedig megtisztít, kívülről és belülről. Egy-egy ilyen szertartás alatt megérzed, hogy mennyire otthon vagy, rég elfeledett emlékek jönnek a felszínre, kiszakad belőled fájdalom, és gyógyulsz.
Emberek! Szertartásokra vagyunk kódolva! Ezeknek a segítségével tudunk a legjobban visszatalálni Önmagunkhoz.
Elfelejtettük, milyen kapcsolódni az elemekhez, egy lenni a természettel, és ezért sem figyelünk Földanyára.
Mindegy, hogy magyar hagyományokról, hawaii technikáról, vagy egy ősi andoki rítusról van szó, mindegyik megmutatja, és tanítja a föld tiszteletét, szeretetét, és akkor már nem kérdés, hogy nemcsak önmagunkra gondolunk, hanem Földanyára is.
Van egy könyv, melyet nagyon szeretek, és lenyűgözve olvastam, amint egy indián sámán leírja, hogy a születésekor édesanyja milyen szertartást csinált.
"Háromnapos koromban anyám felvitt egy közeli dombtetőre, és bemutatott az elemnek. Először bemutatott a Négy Égtájnak: Keletnek, Délnek, Nyugatnak, és Északnak. "Különleges áldást kérek erre a gyermekre. Ti ölelitek körbe az életünket, és tartotok bennünket életben. Kérlek titeket, hogy óvjátok őt, és hozzatok egyensúlyt az életébe."
Ezután piciny lábamat Földanyához érintette." Kedves Földanya és Földnagyanya, ez a gyermek egyszer járni, játszani, és futni rajtatok. Tanítsátok meg, az irántatok való tiszteletre, ahogy felnő. Bárhová is vezessen az útja, legyetek ott, támasszátok meg, és gondoskodjatok róla."
Bemutatott a Napnak. "Nap Nagyapa, süss erre a gyermekre, miközben növekedik. Teste minden porcikája legyen ép és erős, nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is .Akárhol is van, vedd körbe meleg szeretetteli energiáddal. Tudjuk, hogy lesznek felhős napok is az életében, de te mindig állandó és sugárzó vagy - kérünk, ragyogj át a felhőkön erre a gyermekre, és mindenkor tartsd meg őt biztonságban."
Anyám felemelt, hogy a szellő körülölelhessen, miközben a szélhez beszélt:" Kérlek ismerd fel ezt a gyermeket. Néha erősen fújsz majd, néha szelíden, de segíts neki úgy felnőni, hogy mindenkor megbecsülje a jelenléted, amíg ezen a bolygón él."
Ezután a víznek mutatott be." Víz, nélküled nem élhetünk. A víz az élet. Kérlek, hogy ez a gyermek sose szomjazzon." Hamuval megkente a homlokomat, és így szólt: "Tűz, égesd el az akadályokat ennek a gyermeknek az életében. Tisztítsd meg az utat, hogy ne botladozzon, miközben minden élő szeretete és tisztelete felé vezető ösvényen jár."
Még aznap éjjel bemutatott a teliholdnak, és a csillagoknak is. Ezeknek az elemeknek kellett vigyázniuk rám, miközben felnövök, s a Földanya, és Föld Nagyanya szőtte futószőnyegen futkározom, s belélegzem az életadó levegőt, amely a testemben áramlik, és kilégzéskor kivezeti belőlem a méreganyagokat.
Mivel a népemnek ilyen kapcsolata volt az elemekkel, az odatartozás érzésével nőttem fel. Gondolom emiatt kapcsolódott a legtöbbünk olyan könnyen a környezethez. Már nagyon régen felismertük, hogy mindenütt élet van körülöttünk - a vízben, a földben, a növényzetben. A gyermekeket bemutatták az elemeknek, hogy miközben felnövünk, ne nézzük le a természetet, de ne is nézzünk fel rá. A természet részének éreztük magunkat, azonos szinten voltunk vele. Minden egyes fűszálat tiszteltünk, minden egyes falevelet a sok másik falevél között - mindent."
(Medveszív és Molly Larkin: A szél az anyám)
Elgondolkodtató, és egyben szívet gyönyörködtető. Ez a kapcsolódás hiányzik a mai kor emberéből. Ha egyek lennénk a természettel, nem bántanánk, ha egyek lennénk Földanyával, többször lennénk kint a szabadban, nem éreznénk "cikinek", hogy megölelünk egy fát, vagy hallgatjuk a madarak énekét. Ha nem zárkóznánk be lakásunk négy fala közé, nem lenne ennyi beteg, frusztrált, ideges ember.
A természet gyógyít. Ha eleged van mindenből, csak menj ki egy tó partjára, fürödj, és tisztulj meg! Ha süt a nap, érezd meg testeden annak melegét, és töltődj vele! Engedd, hogy bőrödet simogassa a lágy szellő, szagolj bele a levegőbe, és engedd meg magadnak, hogy érezd Földanya illatát! Feküdj a fűbe, vagy homokba, és engedd el magad! Add át magad a természetnek! Ez a legjobb gyógyulás.
Meg kell tanítanunk gyermekeinknek, hogy tiszteljék az Életet, a Földet, Önmagukat, és így túléli a Föld, és mi magunk is azt a pusztítást, amit elkezdtünk! Találjunk vissza a gyökereinkhez! A Föld jövője, az emberiség jövője.
Comments