Sokszor kapok a kérdéseimre választ az álmaimon keresztül. Az elmúlt héten az a kérdés foglalkoztatott leginkább, hogy merre a tart a világ. Mára, Aug 4-re virradóra azzal a világgal álmodtam, aminek kiépítésén manapság munkálkodik az emberiség.
A történet úgy kezdődött, hogy először mindenhová kordonokat építettek. Beléptetőkapus kerítéseket, hogy ezeknél feltartóztathassák az embereket. A helyszín mindegy volt, az indok is, a lényeg az volt, hogy csak hosszú várakozást követően mehessenek tovább. Én már itt elbuktam, hogy megfeleljek az új rendnek, mert siettem, és zavart az igazságtalanság is, így vettem egy baltát egy közeli boltban, azzal szétvertem a kerítést, s mentem tovább. Innentől persze rendszeren kívüliként kellett élnem, üldözöttként. Közben a világ egyre szörnyűbb állapotba került. Igen rövid idő alatt érzékelhető volt a változás. A levegő mérgezővé vált, az óceánokban szinte minden élet kipusztult, s rendszeres homokviharok pusztítottak világszerte, amik alkalmasint napokig eltartottak.
Megszűnt a magántulajdon és mindent gépesítettek, amit csak lehetett. Az utcákon karbantartó robotok mászkáltak, ezekből lehetett élelmiszert vásárolni, valamint ezekben kellett elhelyezni a keletkező hulladékot is. A fejünk felett mindig gépek cirkáltak. Drónok kamerával pásztázták a területet, hogy a rendszeren kívülieket felderítsék, a többieket pedig állandóan ellenőrizzék. Nem volt már rendőrség, sem semmilyen emberi jog. A helyüket végrehajtó robotok vették át, amik likvidálhatták a gyanúsítottakat. Nem kellett bebizonyítani, hogy bűnösök bármilyen vétségben, elég volt a gyanú, hogy vétettek vagy véteni próbáltak a rendszer ellen. Ha listára kerültél, onnantól menekültél az életedért, valamint a rád bízott kiskorú is. A rendszeren kívüliek ezért kiterjed földalatti vagy sziklába vájt járatokban bujkáltak, erődrendszereket építettek maguknak. Ezeket fegyveres őrök védték, akik bár nem tudtak ellenállni, ha a rendszer katonái rajtuk ütöttek, de fel tudták őket addig tartóztatni, amíg a többiek elmenekültek. Számukra a gyereknevelés abból állt, hogy megtanítsák a kicsiknek, hogy miképp tudják kijátszani a szabályokat.
Alapvetően három társadalmi osztály jött létre pillanatok leforgása alatt. A rendszeren kívüli üldözöttek, a megtűrt tömegek, és azon kevesek, akik hasznosnak bizonyultak. A legtöbb ember megtűrt, középszintű besorolásban élt. Őket gyakorlatilag kísérleti nyulakként kezelték. Az életkörülményeik is drasztikusan romlottak a Föld romló állapota miatt, ezért folyton azon igyekeztek, hogy feljebb rangsorolják őket. Ugyanakkor egyáltalán nem volt rálátásuk a felsőbb körökre. Sokan már az átkerülési procedúrákba belehaltak, akik pedig mégis túlélték, azok gépekhez hasonlóan, szívtelen végrehajtókként éltek tovább. Még meghalni sem tudtak, ha akartak, mert ahhoz sem volt joguk. A rendszer semelyik szintjén, semmilyen emberi jog nem létezett ugyanis. Viszont a felső körhöz tartozók kiváltsága volt, hogy olyan helyen éljenek, ahol rendelkezésre állt mesterségesen előállított tiszta levegő, víz, a káros sugárzás kiszűrése, tehát biztonságos, nem mérgező környezet, illetve elfogadható minőségű élelem. Ezeken a helyeken kívül szenvedés volt az élet, amit a bármikor lecsapó óriás homokviharok is megkeserítettek.
Miután leírtam az álmomat, nehogy elfeledjem, egy videó jött szembe velem az interneten, amiben ugyanezt a témát boncolgatták részletesen és elfogulatlanul. Bennem tökéletesen összeállt a kép mindarról, amire a kérdésem vonatkozott, így már aznap teljes szívvel hálát adhattam a gyors válaszért.
Aki érez magában elég bátorságot ahhoz, hogy megpróbáljon szembenézni a félelmeivel, az őt körülvevő hazugságokkal, ámításokkal, s a saját felelősségével, azt teljes szívvel arra bátorítanám, hogy merjen kérdezni. Elég, ha csak pörgeti magában a gondolatokat, hogy mit szeretne tudni, ha őszinte szívvel kéri, akkor rövid időn belül el fog jutni hozzá a válasz. Aki már képes emlékezni az álmaira, az álmain keresztül, aki még erre nem képes, az internetes tartalmakon, tudományos cikkeken, könyveken keresztül is megkaphatja a szükséges információt. Velem már olyan is előfordult, hogy meghallottam az utcán egy furcsa szót, amit nem ismertem, nem tudtam kiverni a fejemből, s az interneten rákeresve felbukkant a válasz. Egyetlen, számomra idegen szó vezetett el a megoldáshoz.
„Mert van jövő, van megoldás. Ebben higgy, erre figyelj. Most.” Csitáry-Hock Tamás
Comments