Úgy döntöttem, gyorsan megírom ezt az élménybeszámolót, amíg még friss, hogy biztos ne felejtsem el. Ma is kint voltam az orvosok a tisztánlátásért csoport által rendezett tüntetésen a normális életért. Nemrég értem haza.
Legutóbb is rosszul voltam, de most különösképpen. Megviselt a meleg is, de nekem a szívem fájt egész úton. Onnantól, hogy kiléptem az ajtónkon végig szívgörcseim voltam. Igazán fájdalmasak. Erősen gondolkodtam rajta, hogy talán mégsem kellene kimennem, mert gond lehet belőle, és nekem még fel kell nevelnem a gyermekem. De nem fordulhattam vissza. Mert erős volt a hívás. Azok, akik érezték már a lélek hívását, azok tudják, hogy mindegy mennyire fáj a testnek, akkor is menni kell azon az úton.
A rendezvényen sok előadó felszólalt, s nekem volt szerencsém úgy odaérni, hogy a doktorúrakat meghallgathattam. Érdekes módon, amíg beszéltek, addig elmúlt a rosszullétem. Addig sem fájt, amíg a közös fotóra vártam. A rendezvény végére viszont igazán felerősödött. Mondtam is magamban az angyalkáknak, hogy vélhetően el fogok dőlni, mert már nem tudom magamat tartani.
Bámulatos időzítéssel jött egy ankh keresztet viselő, kedves úriember, akivel volt szerencsém pár szót váltani, és mikor eldőltem ő fel szeretett volna segíteni. Nekem pedig oda kellett neki adnom a kék oldalunk címét egy papírra felírva, és inkább ezt kellett a kezébe adnom, ahelyett, hogy engedem, hogy felsegítsen. Még soha, senkinek nem kellett megmutatnom, ő volt az első. Pedig még ágálltam is ellene, hogy odaadjam, mert viszolygok az önreklámtól, de túl erős volt az érzés. És lám, miután átadtam magamtól felpattantam és pár perc múlva szólt a belső hang, hogy szálljak fel a következő villamosra. Futnom kellett, hogy elérjem. De tudtam futni. Nem volt szívgörcsöm.
A hazafelé úton igen erős fizikai és érzelmi fáradtságot éreztem. A szívfájdalom legalább elmúlt, aminek viszont nagyon örültem. Visszafelé azon morfondíroztam magamban, hogy miért fájt ennyire a szívem egész úton, és az őrangyalom azonnal válaszolt. Azért, „mert az ország szíve is ennyire fáj.” Aztán áthaladtam a szabadság hídon és már az itthoni teendőim kezdték volna elvonni a figyelmem, de még utoljára megköszöntem, hogy jelen lehettem, hogy élőben meghallgathattam az előadókat, hogy készíthettem közös képet a doktor urakkal, hogy el tudtam csendesedni és volt alkalmam imádkozni az országért és világért úgy, hogy ott vagyok velük, s ekkor kaptam még egy üzenetet. Arra gondoltam, hogy vajon mi lehet a lényeg? Sok előadó beszélt arról, hogy miért működik az emberek félrevezetése, mentális és érzelmi programozása, s mikor lehet vége a hazugságoknak. Sok igazság volt a szavaikban, de nem éreztem teljesnek. Azon töprengtem, hogy mire volna igazából szükség, hogy helyre billenjen, ami elromlott? Mire megy ki a játék valójában? A válasz azonnali és egyértelmű volt. Minden olyan gondolatiság, aminek alapja, hogy „Mi jók vagyunk, ők pedig hitványak.” hamis és megosztó.
Ezért kívánom a kedves olvasóknak, s minden embernek, hogy képesek legyenek rajta kapni magukat, amikor beleesnek ebbe a gondolati csapdába! Kívánok elég szíverőt ahhoz, hogy ezen túlléphessünk!
Comments