Senki nem az, aminek látszik, avagy a MASZK!
A fenti címet nem feltétlenül negatívan kell értelmezni. Ha belegondolunk, az emberek legnagyobb százaléka nem mutatja meg az igazi arcát. Na igen! Most mondhatnátok, hogy ezt nevezik esetleg kétszínűségnek. De nem! Nem erről van szó! Hanem egyszerűen csak az a helyzet, hogy mindenki születik egy fajta személyiséggel, idegrendszeri temperamentummal. Ezek a veleszületett tulajdonságok, az évek folyamán megváltoznak, de csak a külső szemlélő számára. Hogy mi okozza ezeket a változásokat? Első sorban a neveltetés, a közvetlen környezeti hatások, szokások. Aztán később jön az óvoda, iskola, barátok stb. Ezek mind-mind befolyásolják tulajdonságaink alakulását. Ha úgy tetszik, alkalmazkodunk a körülményeinkhez. Felveszünk szokásokat és eltávolodunk az igazi valódi személyiségünktől. Csak hogy ennek általában van egy hátulütője. Még pedig az, hogy ha másnak akarunk látszani, mint akik valójában vagyunk, ez megbosszulja magát lelki, vagy fizikai tünetek formájában. Legyen az bármilyen betegség, rögeszme, téves nézőpont stb. Ha valaki hajlamos rá, akkor sajnos állandó pszichoszomatikus betegségekkel fog küzdeni.
Csakhogy nagyon sokszor ez nem szándékosan történik meg, hanem észrevétlenül vesszük fel az adott szokásokat, életmódot, gondolkodást, hozzáállást.
Pl: Tipikus eset, amikor egy barátunkkal, barátnőnkkel sokat vagyunk együtt, vagy sokat járunk egy társaságba, akkor felvesszük azokat a szokásokat, amit a másik. Ugyan ez történik a párkapcsolatoknál is. Akarva- akaratlanul, de átveszünk bizonyos szokásokat, hiszen egy fedél alatt élünk, vagy sülve-főve együtt vagyunk.
Nagyon oda kell figyelni, hogy ne akarjunk annyira megfelelni, hogy szinte feladjuk önmagunkat. Ez egyik félnek sem jó! Egyrészt az, aki megtagadja önmagát, szenvedni fog ettől előbb vagy utóbb és ebből lesznek a veszekedések, hánytorgatások, hogy „De bezzeg én feladtam érted mindent!”. És ettől mindenféle tünetek jelentkezhetnek. A test és a lélek fellázad. A másik félnek pedig azért nem jó, mert becsapva érezheti magát emiatt. Okkal fogja azt mondani, hogy „de én nem ezt az embert ismertem meg, nem ebbe az emberbe szerettem bele!” Gondoljuk csak végig. Azért ebben is van valami igazság.
Tehát összegezve a legjobb, amit tehetünk, hogy amikor csak lehet, térjünk vissza a veleszületett tulajdonságainkhoz. Ez sajnos nem mindig ilyen egyszerű tudom, hiszen sok esetben észre sem vesszük, hogy már nem azok vagyunk, akik eredetileg. Ez valóban nagyon kényes téma, és nehéz a felismerés.
Arra kérek mindenkit, hogy álljon meg minden nap csak egy pár percre, és gondolkozzon el az életén!
- Ki is ő valójában?! - Honnan jött, honnan indult és vizsgálja meg, hogy most hol van, hol tart és hová szeretne eljutni?
Kérlek, ne tagadjátok meg önmagatokat teljes mértékben! Sőt, ha lehet, egyáltalán ne tegyétek! A helyzettől függően, amikor csak lehet, térjetek vissza önmagatokhoz, mert ha nem akkor az eredeti személyiségedet „felfalja” egy új, aki nem te vagy és így éled le az életedet. Akkor viszont nem is élsz, éltél igazán.
Comments