A mostani időszak nagy kihívás elé állítja az embereket. Nehéz döntéseket kell meghozniuk és minden választásuk messzemenő hatással van életük egészére. Látszólag egymásnak ellentmondó igazságok csapnak össze, egymással ellentétes utakon járva hisszük helyénvalónak lépéseinket. Vannak, akik a tudomány útját próbálják járni, mások a szív, vagy a hit útját vélik helyesnek. Mindezen konfliktus azonban látszólagos, valójában minden út ugyanoda vezet. Az egyesítéshez.
A legfőbb konfliktus források most az egészség, az oktatás, valamint az irányítás. Mindhárom területen kiéleződik a harc, de megoldást a látszat változások helyett csakis a minőségi átalakulás hoz majd el.
Az érzelmi és a mentális egészség az alapja a fizikális egészségnek. Érzelmi és mentális egészség nélkül lehetetlen fenntartani a fizikális egészséget, egyensúlyt. Az olyan orvoslás, ami ezt szándékosan figyelmen kívül hagyja, nem segítő szándékú és nem lehet eredményes sem.
Az oktatás erőszak alapú, figyelmen kívül hagy pszichológiai tényeket a gyermekek fejlődésére és magára a tanulás folyamatára vonatkozóan, ráadásul teljes egészében az elmebeli tanulásra fókuszál, a szívbéli tanulást mellőzi. A felnőtté, vagy mondhatnám, hogy az emberré válás folyamatának min a fele szívbéli tanulás. Az olyan oktatás, ami mindezt szándékosan figyelmen kívül hagyja, nem segít a gyermekeknek és nem lehet eredményes sem.
A politikai elit, illetve az őket támogató pénzügyi rendszer célja a kettős mérce és az erőszak alapú intézmények fenntartása, mert ezek szükségesek a test, az elme és a szív kontroljához. Mindent azért tesznek, hogy az emberek ne mondjanak nemet a szabályokra, melyek nem szolgálják az érdekeiket, s amivel bezárják őket. A kettős mérce mindenhol jelentkezik, mert elme, s nem szív alapú társadalomban élünk. Azonban a boldogság szív alapú, így egy szabályait tekintve elme alapú társadalomban ez állandó konfliktusforrás. Minden bevezetésre kerülő újítás mélyíti a szakadékot, s egyre messzebb sodorja az embereket a szív és lelkiismeret alapú élet lehetőségétől. Az olyan irányítás, ami szándékosan figyelmen kívül hagyja a lelkiismeretet nem hozhat helyes döntéseket, nem segítő szándékú és eredményes sem lehet.
Az egészség, az oktatás és az irányítás a három fő hadszíntér, ahol az emberek belső harca most megnyilvánul. S mint minden háború, ez is hatalmas áldozatokkal jár. Nem is ér véget, míg a konfliktusokat fel nem oldják. Hol rejtőzik a legfőbb konfliktus forrás? Hát bennünk. A külső feszültség a belső feszültség megnyilvánulása. Csak magunkban oldhatjuk fel! Akik kérik, akik engedik, azokban megtörténik a változás, ami minőségi, lényegi átváltozással jár. A vagy-vagy átváltozik, is-is lesz belőle. Ezáltal a látszólag ellentétes utak egyesíthetők, a konfliktusok feloldhatók.
Gyermekkoromban írtam egy verset, melynek egyik sora mélyen belém vésődött. Így szólt: „A tudós értelem és szív, ha szól, ezernyi érdekérv hangosan visszaszól.” A tudós értelem és szív, hogy magamat idézzem. Mert az elmebeli tudáshoz szükséges a szívbéli tudás is! A szív és a lelkiismeret támogatása nélkül mindenféle tudás, erő, képesség csupán érdekeket szolgál, szív nélküli, emberi ego által diktált érdekeket. Az élet minden területén jól elkülönül az önző ego és a szerető szív útja.
Az ego irányítani akar, a szív szeret. Az ego kikényszerít, a szív megenged. Az embernek élete minden napján választania kell, hogy nála merre billen a mérleg nyelve, de a vágyott béke és boldogság nem elérhető, míg ezen a hadszíntéren őrlődünk. A billegésen túl ott van az út, ahol az elmebeli és a szívbéli tudás egyesül. A tudás a szerető szív szolgálatába áll, a szerető szív pedig az értő elmét támogatja. De mi képes egyesíteni a kettőt?
Mi, emberek! Mi döntünk! Mi választunk! Mi vagyunk erre képesek! Először magunkban, majd a minket körülvevő valóságban. Belegondoltak már valaha, milyen lenne egy szív alapú társadalomban élni? Ahol fontosabb, hogy mi a helyes, mint az, hogy mi a szabály? Ahol a lelkiismeret erősebb törvény az írott törvényeknél? Ahol az erőszak megszűnik része lenni a társadalomnak? Mert az elme útján a cél szentesíti az eszközt, a szív útján pedig semmi sem lehet mentség ez erőszakra. Az előbbi bármi áron rávesz, hogy úgy élj, ahogy elvárja, az utóbbi akkor vezet, ha figyelsz rá és megengeded, hogy vezessen. Akkor melyik út vezethet a boldogabb világba?
Aki úgy dönt, hogy szeretné elhagyni a hadszínteret, s nem akar tovább elme és szív között őrlődni, annak választania kell! Az elme nem képes a szívet megregulázni, a szív viszont képes vezetni az elmét. A választás ezért igen egyszerű. A kettőt egyesíteni csak a szíven keresztül lehet! Aki az elmét választja, s azon keresztül próbálja uralni a szívet, az csupán erőszakot talál. Kisajátításban, megkülönböztetésben, elnyomásban és terrorban lesz része. Aki a szívet választja, s azon keresztül próbálja megszólítani az elmét, az csodákat talál. Szabadságként, egyenlőségként, harmonikus és erőszakmentes együttélésként nyilvánul meg.
Mit is jelent ez a gyakorlatban?
Első lépésként képessé kell válni feladni az irányítási kényszert. Ebben nagy segítség, ha az ember élete oly mértékben összeomlik, hogy esélye sincs befolyásolni a történéseket. De ez a küszöb átléphető pusztán döntés által is. Ha nem mi vezetünk, akkor valakinek át kell adjuk ezt a feladatot. No, nem azoknak, akik a totális kontrollra törekszenek, hanem a léleknek, Istennek, Istenanyának, vagy a minket vele összekapcsoló őrangyaloknak, Szentléleknek, kinél milyen néven neveztetik a szív és annak igaz ereje. Legyen az egyszerűség kedvéért csak lelkiismeret. Ha az irányítást sikerül átadnunk ennek a belső erőnek, s egyre kevésbé engedjük, hogy egonk beleavatkozzon a működésébe, akkor átalakulunk. Minden téren és minden szinten megváltozunk, lényegében átváltozunk.
Nálam ez miképp nyilvánult meg?
Az első pillanattól kezdve érzem az erős vezetést. Elmúlik az elveszettség, a magárahagyottság, a kiszolgáltatottság érzése. Eltűnik a félelem, a zavartság. Belső átalakulás veszi kezdetét, és ezzel egy időben külső átalakulás is. Megváltozik az életmód. Mást eszünk és iszunk. Másképp élünk. Megváltoznak a tevékenységeink. Ami korábban szükséges volt sokszor lényegtelenné válik. A prioritások megváltoznak. Az emberi reakciók átalakulnak. Az elégedetlenség megszűnik. Nincs szükségünk revansra, ha valaki árt nekünk. Nagyon furcsa lehet, hogy ilyenkor nem büntetni akarunk, hanem segíteni vágyunk, és még sorolhatnám. Megnő a belső erőnk, a kitartásunk, a türelmünk, minden képességünk javul. Új képességek is kialakulnak. Új érzékszervek lépnek működésbe. Érdekes mellékhatás, hogy a szív útján járva az elme képességei is javulnak. Az átérző képességgel együtt a megértés is párhuzamosan növekszik. No, de mindezek mellé hatalmas felelősség is társul. Aki többre képes, attól jogosan többet is várnak el. Amikor visszaesünk és teret engedünk az egonknak, belemegyünk valami csatába, erőszakos gondolatunk támad, vagy esetleg meg is cselekedjük azt, akkor a visszaesés felér egy zuhanással. Olyan, mintha összetörnénk magunkat és úgy is érezzük magunkat. Fel kell belőle gyógyulni, ami idő és kemény munka. Belső munka önmagunkon. Meg kell keresni hol a hiba, mi romlott el, majd újra megtalálni a saját utunkat. A kaput a szívünkhöz, s megerősíteni a kapcsolatot vele, amiről az elme, az ego újra és újra megpróbálja elvonni a figyelmünket.
Ha valaki már nem hisz az ellentmondásos külső információnak, az fordulhat befelé, önnön szíve felé. Az elméje helyett megpróbálhat fókuszálni a szívére, s arra, amit suttog neki. Minél jobban figyel rá, annál hangosabban fog szólni. Általa képessé válik átlátni mi igaz és mi nem, mi a jó neki, s mi nem. A szív ereje határtalan! Aki esélyt ad magának, hogy a szív útját járja, annak élete gyökeresen megváltozik, kívül-belül átváltozik.
Comentarios