Egyszerű, orvostudományokhoz nem értő emberként és anyaként találkoztam a koronavírus problémával. Szerencsésnek érzem magam, mert a járvány, valamint a válság problémaköre miatt csupán rövid ideig adtam teret a félelemnek. Rám is erős hatást gyakorolt, nem is gondoltam volna magamról, hogy ennyire könnyen ki tud mozdítani az egyensúlyomból. A történet legelején két ponton voltam támadható. Az egyik abbéli aggódásom volt, hogy az emberek nehogy bepánikoljanak, s kivetkőzve magukból embertelen viselkedésükkel sötétségbe borítsák a mi életünket is. A másik, hogy a gyermekemnek megfelelő mennyiségű és minőségű ételt tudjak adni, bármeddig tartson is az őrület. Ebben a néhány napban én is túlvásárlásba kezdtem, s fertőtlenítő szert is vásároltam, bár korábban nagyon ellene voltam ezeknek a termékeknek. Ugyanakkor nagyon rossz érzéssel töltöttek el a körülöttem zajló események. Elkezdtem aggódni amiatt, hogy valamit rosszul csinálhatok, s rossz döntéseim a szeretteimre is rossz hatással lesznek.
Már az első hetekben szembesülni lehetett a ténnyel, ahogy sokan kifordultak magukból. Sajnálatos módon jó pár anyukával találkoztam, akik felett úrrá lett a félelem, és ezt gyermekeiknek is átadták. Ezeknek a gyerekeknek esélyük sem volt, hogy helyén kezeljék a problémát, hiszen szüleik sem tudtak megbirkózni vele. Látszott rajtuk az egyre nagyobb szorongás, és szinte kiült a kis arcukra a rettegés, ha valaki elköhintette magát a környezetükben. Ezt látva, alig öt éves kislányom anyjaként biztos lettem benne, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy féljek, hiszen a kicsikémnek sem kívánnám, hogy ezen átmenjen. Ezekkel az érzésekkel a szívemben feküdtem le egy este, s egész lényemet az a kívánság töltötte ki, hogy a gyermekemet megvédhessem ettől az egésztől, bármi is lesz belőle. Szerettem volna érteni, hogy mi a teendőm, mi a helyes viselkedés ilyen helyzetben egy anya részéről, és úgy egyáltalán, kell-e aggódnom a vírus miatt, vagy sem.
Átütő erejű gondolati képek sokaságát kaptam azon az éjszakán belső vezetőimtől, amiket nem sikerült azonnal megértenem, de hatásukat azonnal kifejtették rám. Megszűntem félni. Nem a válaszoktól, amiket akkor kaptam, hanem a döntéstől, amit ezután meghoztam. Úgy döntöttem, hogy nem félek, mert nincs mitől, s ha lenne is, akkor sem engedhetem meg magamnak anyaként.
Egy magyarázatot szeretnék önöknek, felnőtt olvasóknak leírni, ami nekem segített megértenem, hogy miként működnek a vírusok, a korona vírus is. Később pedig szeretnék a gyermekek számára érthető magyarázattal is élni, amivel önök is elmagyarázhatják gyerekeiknek, hogy miért nem kell félniük. Szeretném leszögezni a tényt, hogy nem vagyok vírustagadó, hiszen tudom, hogy léteznek, ahogy a koronavírus is létező dolog, ami időtlen idők óta jelen van közöttünk.
Mikor teljes szívvel a fentiek megértését kívántam, számomra úgy jelentek meg a vírusok, mint megannyi apró labda, melyek kitöltik egész világunkat. Ezek a labdácskák kódokat tartalmaztak, mintha csak aprócska adathordozók lettek volna. Önmagukban nem csináltak semmit, csak léteztek. Manapság úgy tekintünk rájuk, min ellenséges, legyőzendő organizmusokra, de valójában semlegesek. Bármilyen és bármennyi adat, „kód” lehet bennük. Végtelen variációk tárházai. Az emberek voltak azok, akik ezeket használhatták. Mindenki találkozott mindenféle labdácskával jártában-keltében. Nem lehet őket elkerülni, mert mindenhol ott vannak. Az emberek pedig eldöntik, hogy melyiket csatlakoztatják magukhoz. Mint az adathordozókat a számítógépükhöz. A kis vírus, ha csatlakozik is, még nem történik semmi. Van, aki egész életében hordoz ilyen-olyan vírus labdácskákat, mégsem történik semmi, mert egyszerű hasonlattal élve letölti, de nem telepíti. Nem tudok jobb példával szolgálni. A vírus akkor aktivizálódik, ha az ember telepíti. Olyasféleképp működnek, mint a számítógépes programok. Én nem vagyok informatikus, nem tudom önöknek szakszerűen leírni, de tele vannak változókkal, feltételes válaszokkal. Elindítja az ember, akkor rákérdeznek, hogy az adott dologra igent vagy nemet mond. Az ember választ, majd a program fut egy újabb feltételig. Ott újra választ az ember, s a választása szerint fut tovább a program. A vírus lefolyása úgy zajlik, hogy ha a program elér egy-egy pontra, ott ellenőrzi, hogy adott feltételek teljesülnek-e. Ha igen, akkor tovább fut, ha nem, akkor az blokkolja.
Másképp fogalmazva, ha az ember telepíti egy vírus programját, akkor többszörös válaszút előtt áll. Előfeltételek között van például a szervezet állapota (pl. ha egészséges szervezet, más lesz a lefolyása, mint pl. egy láncdohányos alkoholista esetében). Hogy az illetőnek tudomása van-e a kapcsolódásról. Hogy hite szerint milyen következményekre számít. S még ezeken kívül sok más változó. A vírusnak nincs célja, nem támad, úgy viselkedi, mint egy feleletválasztós program: a teljes lefutáshoz az kell, hogy minden egyes elágazásnál megfelelően válaszoljon a felhasználó (vagy épp a végeredmény szempontjából nem megfelelően). Tehát a végkimenetel teljes egészében az ember döntésein, választásain múlik.
Megpróbálom egy példán keresztül is kifejteni. Mikor valaki találkozik egy influenza vírussal, bármelyikkel, akkor lehet, hogy nem ér rá vele foglalkozni, nem futtatja, ezért nem fog történni semmi. Lehet, hogy elkezdi telepíteni, megjelennek az első tünetek, de pár nap múltán elege lesz belőle, mert köhög és fáradt, pedig dolgoznia kell, vagy már beteg egy hozzátartozója, akiről gondoskodnia kell, így egy ponton nemet mond a programra, s az leáll. Lehet, hogy pont a beteg hozzátartozó miatt azt hiszi, hogy neki is át kell ezen esnie, így telepíti a programos, sőt hetekig futtatja. Megbetegszik, komoly tünetei lesznek, alaposan megnehezítve ezzel a saját dolgát. Vélhetően egész életében úgy nevelték, hogy ezek a vírusok ragályosak, így tényként fogadja el, hogy meg kell betegednie. Aztán egy ponton, mikor a vírus programjában elér egy újabb választási lehetőséghez, ott eldönti, hogy felépül-e, vagy súlyosbodik az állapota. Kizárólag az ember hitén alapuló döntésein múlik. A vírus nem csinál vele semmit, az ember választ. Eljuthat egy súlyos, életveszélyes állapotig, de ha úgy dönt, hogy például fel kell nevelnie a gyermekét, akkor leállíthatja a programot. Ha úgy dönt, hogy ő már sokat volt beteg, gyenge és elfáradt, akkor például aktiválhat más, körülötte lévő vírus programokat is, s még akkor is meghalhat, ha egyik vírus sem predesztinálta volna erre.
Sokáig tartott, mire én is megértettem, hogy önmagukban miért teljesen ártalmatlanok a vírusok. Csak remélni tudom, hogy a leírásom másnak is segítségére lehet. Ez a példa számomra volt a legjobb magyarázat, de mindannyian mások vagyunk. Akiben megvan az őszinte vágy, hogy egy kérdésre választ kapjon, igazi, szeretetteli jó szándék vezérli, az választ kap. A válasz pedig oly formában érkezik el hozzá, ami számára a legideálisabb a megértéshez.
A másik, gyermekek számára érthetőbb magyarázat, amit meg akartam önökkel osztani, azért született, mert a kislányom nehéz kérdéseket tett fel nekem. Sikerült hónapokon át úgy élnünk, hogy nem hatott ránk a víruspropaganda, s nem ütötte fel fejét viszály a családban miatta. Ugyanakkor a kicsi lányom egy nap szembesült a ténnyel, hogy az egyik nagymama bizony fél a vírustól. Nem értette, hogy a nagyi miért nem akar találkozni vele. Tudta, hogy a mamája mindig nagyon akarta látni őt. Ünnepekkor különösen. Mindegy, hogy rossz idő volt-e, nehéz volt-e megoldani az utat, beteg volt-e akkor éppen valaki, semmi sem lehetett akadály. Mikor a kislány füle hallatára a nagymama azt mondta, hogy nem akarja, hogy elmenjünk hozzá, a gyermek még aznap este nekem szögezte a kérdést, hogy nagyi miért nem akarja látni őt. Azt mondta, hogy ő úgy gondolta, hogy a mi családunkban senki sem fél a vírustól. A mama sem. De akkor most vagy fél a mama, vagy már nem szereti őt. Ezen a ponton pedig hatalmas teherként nehezedett rám a felelősség, hogy mit válaszoljak neki. Tudtam, hogy bármit fogok válaszolni, az bele fog vésődni a kis lelkébe, ami hosszú ideig hatással lesz rá. Nem akartam hibázni. Mindennél jobban vágytam rá, hogy helyesen válaszoljak. Úgy, hogy igazat mondjak, de ne sebezzem meg a szívét. Ez volt az a pont, ahol a következő képi magyarázat eljutott hozzám.
Úgy meséltem el neki az egészet, mint egy igazi estimesét. Itt minden ember kapott egy tojást, ezt hívták úgy, hogy koronavírus. Ajándékba kapták, de aki adta, az igazából egy rosszakaró volt, igazi mesebeli gonosz, aki csak saját magával volt elfoglalva. A tojást azért adta az embereknek, hogy szörnyek kelljenek ki belőlük, akik üldözték és bántották volna őket. Igen ám, de a tojások teljesen üresek voltak. Még, aki adta őket, az sem tudta, hogy valójában miként működnek, csak a saját javára akarta használni ezeket. A tojások igazából apró csodák voltak, varázslat lakott bennük. Az emberek sem tudtak róluk semmit, csak azt, hogy ki kell kelteniük őket. A tojásokban lévő varázslat valóra váltotta gazdájuk kívánságát. Tulajdonképpen bármit kikelthettek belőle. Voltak emberek, akiknek nem voltak álmai, így a tojásuk üres maradt. Voltak, akik szörnyeket keltettek ki, s menekültek előlük egész hátra lévő életükben. Voltak, akik tündérkéket találtak a tojásokban, akik megválaszolták egy-egy kérdésüket, amikre egyébként sosem kaphattak volna választ. Tényleg mindenféle teremtményt ki tudtak kelteni, ami asztán egész életükben elkísérte őket.
Én hozzátettem a meséhez, hogy az én tojáskámban egy apró fehér fényecske lakott, aki a tojásban körözött, s mikor kiengedem elmondta, hogy miképp gyógyulhatok meg. Nekem komoly betegségem volt a vírus bejelentése előtt, és abból minden fizikális ok nélkül kigyógyultam, mert ez a tündérke segített, hogy orvos nélkül is képes legyek rá. A kislányom pedig ezután azt mondta, hogy az övében szivárvány lakik, és még átgondolja, hogy mi legyen belőle.
Az én anyai szívemet ez a válasz teljes megnyugvással töltötte el. Mélységesen hálás voltam, hogy ilyen gyorsan kaptam segítséget, hogy helyes választ adjak a kicsikém kérdésére. Én mikor mindezt, amit most leírtam önöknek átgondoltam, nem voltam benne biztos, hogy le kellene írnom. Csupán hálás voltam, ezért hálát adtam a mindenségnek, hogy tudásbéli hiányosságaim ellenére sikerült valamelyest megértenem, hogy mi történik körülöttem. Egész lényemmel hálás voltam azért, mert emberi gyengeségeim ellenére, segítséggel ugyan, de jó anyuka lehettem. Mert őszinte kívánságom, hogy az én hibáim ne vezessék féle az utánam jövőt, aki az én nyomdokaimban lépdel.
Tudom, hogy az anyák és apák a legjobbat kívánják a gyermekeiknek. Hogy rajtam kívül sokan vannak, akik értük aggódnak, félnek a leginkább. Ezt a levelet önöknek, önökért írtam, hogy segítsen kilépniük a zsarnoki félelem szorításából, hogy a lehetséges legjobb szülei lehessenek gyermekeiknek, és segíthessenek nekik varázslatos csodákat kikelteni a tojáskáikból.
Comments