Ez az élménybeszámolót sokadig nekifutásra sikerült leírnom. Az utolsó lökést hozzá egy író társam üzenete adta meg. Crystal az önfelvállalásról beszél a Ne rejtőzködj! című írásában. Ennek újraolvasása adott erőt ahhoz, hogy ne csak papírra vessem, hanem publikáljam is, mire jutottam.
Az önmagammal való szembenézés elsődleges oka az, hogy számomra kiemelkedően fontos, hogy mindig őszinte legyek önmagammal. Véleményem szerint az önmagunknak való hazudozás nagyon káros a bennünk lakó lélek számára. Ezért, ha felmerül bennem a gyanú, hogy valamiben füllentek magamnak, vagy győzködni próbálom magam bármivel kapcsolatban, akkor nagyon sürgősen önvizsgálatot tartok.
Az önvizsgálat másodlagos oka az ismétlődés volt. Hitem szerint mindig komoly oka van, ha az életünkben ugyanaz ismétlődik. Különösen akkor, ha egy negatív szituáció ismétlődik. Vagy bármilyen szituáció, ami számunkra negatív élményként realizálódik. Ismétlésre akkor van szükség, ha valahol elakadtunk, valamit nem sikerült feldolgozni, vagy egy elméletet, amit sajátunknak vallunk a gyakorlatba nem tudunk átvinni. Az ilyesféle faramuci 'hibákra" az élet ismétlődő leckékkel figyelmeztet, s legfőképp a saját érdekünk, hogy ezeket megoldjuk.
A harmadik okom a kétely volt. A félelem, hogy bár biztosnak éreztem a döntésem, mégis ott motoszkált bennem a gyanú, hogy esetleg valamivel nem merek szembenézni, s szándékosan kerülgetem a veszélyzónát. Hogy valóban biztos lehessek magamban, a választásomban, ezért írtam meg ezt az élménybeszámolót, hogy pontot tehessek a történet végére.
Igen, valójában volt egy negyedik ok is. A túloldal, a lélek, az égiek oldaláról érkező erős támogatás, buzdítás, nyomatékosítás, hogy a valódi ön-vállalás egyben egy fel-vállalás is. Akkor teljes, ha nem marad rejtve. Így remélhetőleg ezzel az írással elnyerem a negyedik pipát is, ami ahhoz kell, hogy az ön-vállalásom, ön-fel-vállalásként teljes legyen. Vagy legalább egy ehhez szükséges lépést meglépjek.
A történet alapja a Facebook felhasználói felülete. A borítókép és profilkép választás körüli folyamatos hiszti, amivel azóta szembesülök, amióta regisztráltam erre az oldalra. Amióta csak használom, rendszeresen szembesülök elutasítással a profilom miatt. Általában zárt csoportokba való belépés kapcsán, de más helyzetekben is előfordult. Az emberek általában elégedetlenek voltak, mert a profilom nem nyújtott számukra elegendő információt, s nem kaptak választ a kérdéseikre. Véleményem szerint érthető, teljesen reális, indokolt, sőt fontos, hogy az ember ne tegye teljesen nyilvánossá az adatait, hiszen az életben sem tárulkozunk fel azonnal minden vadidegen előtt. Eddig ez így rendben is van.
Viszont rengeteg támadás és elutasítás ért pusztán az általam választott borító és profilkép miatt. Hiszen, mikor egy csoportba jelentkezünk, csak a nyilvános adatainkat kapják meg, csak a nyilvános képeinket látják. Ebből szükséges leszűrniük azt, amire kíváncsiak. Általában arra kíváncsiak, hogy valódi személy accountját látják-e, vagy csak egy noname, hamis profilt valótlan adatokkal. Teljesen érhető a cél, a törekvés, sőt, még az eszköz is, hogy például megkövetelik a 'valódi' profilkép meglétét egy csoporthoz való csatlakozáskor. Ugyanakkor egy 'valódi' profilkép nem feltétlenül 'valódi', ugyanúgy lehet hamis, ahogy a 'valós' adatok is lehetnek valótlanok. Ezért ez a racionális elvárás is, ha más szemszögből nézzük teljesen irracionális. De most nem erről akarok írni.
Nálam a sokadik ilyen szituáció ébresztette fel a gyanút, hogy vajon valóban azért választottam-e ezeket a képeket, mert ezek jellemeznek engem a leginkább, vagy csak bújkálni szeretnék mögöttük, ahogy a kritizálóim állították. Mert nem egyszer, nem kétszer, hanem nagyon sokszor szembesültem ezzel a szituációval. Nem nagy dolog, egy semmiség, de az ismétlődés miatt, s mert nem nevezhettem magam előtt pozitív tapasztalatnak a folytonos elutasítást, ezért vált szükségessé számomra egy újabb önvizsgálat.
Mikor a Facebookon regisztráltam, az alábbi borító és profilképet választottam. Azóta használom ezeket, mióta megtalálható vagyok ezen a közösségi oldalon, s ezek lesznek ott addig, amíg nem törlöm a felhasználói fiókomat. Sokan vannak, akik cserélik képeiket az aktuális lelki és érzelmi világuknak megfelelően, de én nem cserélem, mert annyira jól jellemeznek, hogy nem érzem szükségét a cserének.
A képeket anno valamelyest spontán választottam, de már akkor is sok részük volt, amiről tudtam, hogy számomra komoly jelentőségük van. Később pedig mégtöbb fontos részletet fedeztem fel bennük. Magam sem tudtam mindig, hogy miért érzem ennyire közelinek ezeket a képeket. Apránként fedeztem fel bennük a fontos szimbólumokat, amik csak számomra fontosak, de pontosan ezért maradok ezeknél a képeknél.
Nagyon hosszú lenne mindkét kép minden egyes részletét kielemeznem. Egyrészt nem volna okos dolog az ilyen mélységű elemzést 'nyilvánossá' tennem, másrészt úgy vélem, nem is érdekelné az embereket. Hiszen mindenkinek a saját mélységeiben kell a lehető legmélyebben elmerülnie, hogy a saját válaszait meglelje. Ezért az én képeimről csak futólag említek néhány dolgot, hogy írásom mégis tejesen őszinte és nyílt lehessen.
A borítóképem szürke árnyalatos, színtelen. Sok álmomban visszatérő szimbólum a fakulás, a szürkülés. Ez volt az első, ami megfogott benne. A főszereplője rövid szoknyás, kalapos női alak. A megannyi énképem közül ez áll hozzám a legközelebb, így legtöbbször ilyen formában 'látom' magamat. A fa az alak mellett meghasadt, sötét repedés húzódik rajta, tökéletesen leképezve a repedést, ami az én lelkemnek is sajátja. A kép fényes, a hölgy mégis árnyékban áll, pont a meghasadt fa lombkoronája árnyékolja. Én ismerem azokat az életeket, lélekrészeket, filmrészleteket, amik beárnyékolnak (többségükben), ezért ez a részlet is különösen fontos számomra. De mindezeken kívül még hosszan sorolhatnám a részleteket, melyeknek komoly jelentőségük van számomra.
A profilképem nem szürke árnyalatos, ugyanakkor nem is színes. Magam fakítottam ki a kékségét. Már van rajta valamennyi szín, átüt rajta egy kis kékség, de csekélyke. Anime figura. Aki ismer, az tudja, hogy sok órát áldoztam jelen életemből ennek a szórakozásnak. A rajz hasonlít rám. Ilyen a hajam (gyakorta), ilyen a szemüvegem (általában), ilyen a fülem (lenőtt fülcimpa), stb. Amit a nyakán visel, a ruháján a masni, a szemüveg és a füldugó is szimbolikus számomra, s ezen részletek mindegyike lényeges apróság. Még a háttér is, ami rácsos minta, a kép egyik felén mintha az alak előtt, a másik felén mintha mögötte lenne. Ráadásul szintén félárnyékban ábrázolva, mint fentebb a borítóképen.
Én mindkét képet sokszor megvizsgáltam, hogy valóban azért választottam-e őket, hogy rajtuk keresztül vállaljam magam, vagy célom tudat alatt esetleg mégis a rejtőzés volt. De sokadik nekifutásra sem találtam semmi titkolni vágyást mögöttük. Sokszor vádoltak ezzel, s mégtöbbször utasítottak el hasonló indokkal, de immár biztos lehetek benne, hogy az elutasítás oka nem bennem keresendő, hanem a másik félben. Ezáltal ebbéli félelmem is megszűnt, s immár nem kell bizonytalankodnom emiatt. Én tudom, hogy amennyire tőlem telik vállalom magam, a jó és rossz oldalam, az erényeim és a hibáim. S azoknak, aki ezt a kis önvizsgálattal fűszerezett élménybeszámolót olvassák, csak annyit szeretnék mondani, hogy legyenek őszinték magukhoz, amennyire csak tudnak, mert megéri! Az önbecsapás nem vezet sehová.
Úgy vélem, nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor véleményezünk másokat, mert csak tapasztalataink torz tükrén keresztül látjuk őket. Nem látjuk valódi önmagukat. Még Ön-Magunkra sincs tiszta rálátásunk, miként ítélhetnénk akkor mások felett? Aki elég őszinte önmagával, annak az ön-vállalás mindig fontosabb lesz, mint a másik felszólítása ugyanerre. Tisztában lesz saját hiányosságaival ezen a téren, így semmi esetre sem fog mást ilyesmiért kritizálni. Nem fogja feljogosítva érezni magát. Helyette viszont tisztában lesz Ön-Magával, érezni fogja, kapcsolatban lesz vele, ha vállalja, ha őszintén fel-vállalja Magát. Ön-Magunknak lenni pedig igazán érdemes!
Comments